Festékek különböző technikákra és felületekre (1.rész)
Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük a legismertebb festési technikákat és elemeket, karöltve egy kis alapvető ismertetővel.
Akrilfesték
Az akrilfesték a 20. századtól a művészek kedvelt festéke lett a könnyű használat és a nagyfokú térhálósodása miatt. A nagy mennyiségű vizes (azaz nem szerves oldószeres) műanyag diszperzió, amit az akrilfesték tartalmaz a száradás közben nem csak a vizet párologtat el magából, hanem erős keresztkötéseket hoz létre a molekulák között. Ezek közül léteznek matt és fényes (metál) akrilfestékek.
Rengeteg felületen jól megtapad és megköt (fa, papír, bőr, fém, kő, üveg, viasz, agyag, műanyag), így alkalmazása igen széleskörű.
Vízfestés
A vízfestés magába foglalja a gouache, illetve az akvarellfestést. A festéket nagyon hígan viszik fel az általában előre benedvesített papírra, amelyen vagy kontúrokat töltenek ki vele vagy szabadon festenek. Az akvarellfestéket a többi festőtechnikában is használt színezőanyagok (pigmentek) és vízben oldható kötőanyag összekeverésével készítik.
Kétfajta festék van: az egyik a klasszikus akvarellfesték, másik a gouache vagy fedőfesték, ami úgy készül, hogy ugyanahhoz a típusú festékhez fehér pigmentet adagolnak a kötőanyagba, és ezáltal átlátszatlan lesz. A gouache-festés technikája hasonló az olaj- vagy az akrilfestés technikájához, mivel a világos festék a sötét fölé kerülhet.
Az akvarell legnagyobb mesterei a japánok és a kínaiak, Európában pedig a 19. század angol festői.
Pasztell
A pasztell átmenet a rajz és a festőművészet között. Lényege, hogy a festékszemcsék a papíron kötőanyag nélkül, kizárólag a felület bolyhossága, érdessége révén tapadnak meg. Eszköze és egyben anyaga a minimális kötőanyaggal kis rudakká préselt festékpor, amellyel krétához vagy rajzszénhez hasonló módon bánnak.
A pasztell technikája eredetileg a krétarajzét örökölte, később egyre nagyobb szerepet kaptak a benne rejlő festői lehetőségek, annak kihasználása, hogy a lágyabb vagy erőteljesebb felrakás különböző árnyalatokat eredményez, hogy az olajfestményhez hasonlóan magán a felületen is keverhetők a színek.
A pasztell a 15. század legvégén jelent meg Franciaországban, legkorábban Leonardo da Vinci munkásságában fordul elő.
